A korábbi évekhez hasonlóan ismét lehetősége nyílt a látogatóknak megismerni a DiBO vállalat legújabb, gépjárműmosással kapcsolatos termékfejlesztési eredményeit a Frankfurtban megrendezett Automechanika 2012 szakkiállítás szabadtéri területén. A DiBO szakemberei által a helyszínen ezúttal felépített berendezés, az idén piacra vezetett WashVision koncepció, mely elsősorban a prémium befektetői és felhasználó igényeket igyekszik kielégíteni.

A speciális építési módnak köszönhetően az épületszerkezet tartóoszlopaiba integrálhatóak a gépészeti és egyéb kiegészítő rendszerelemek így teljes egészében elhagyhatóvá válnak a piacon ma alkalmazott szekrényes és úgynevezett indoor építési mód – további funkcióktól megfosztott – tároló elemei. A továbbiakban sem a ma ismert ajtókkal szerelt szekrényekre, sem pedig konténerépületre nincs szükség a telepítés és az üzemeltetés során. Az épületszerkezetbe integrált gépészeti rendszer légies megjelenést kölcsönöz a rozsdamentes anyagok által uralt design épületszerkezetnek.

Szintén ezen a kiállításon láthatta először a nagyközönség a DiBO által kifejlesztett vadonatúj létesítmény-menedzsmenti szoftverrendszert, mely az eddig megszokott kényelmi szolgáltatásokon túl sokkal komplexebb megoldást kínál, elsősorban a nagyobb hálózatokat üzemeltető ügyfelek számára. A korábban is ismert, platformfüggetlen távelérés és rendszervezérlési funkciók jelentősen kibővülnek. Az üzemeltetőknek mostantól  lehetősége van a földrajzilag szétszórtan elhelyezkedő installációk összekötésére, közös rendszerbe integrálva ezek üzemeltetését, kezdve a vezérléstől egészen a pénzkezelésig. A speciális ügyfélkártya rendszer lehetőséget ad közvetlenül az adott vevő számára kialakított csomagok alkalmazására, illetve egyedi, csak a vevőre szabott kedvezmények, akciók érvényesítésére, illetve közvetlen, helyszíni információszolgáltatásra.

A DiBO által vallott nézet szerint, mára a berendezések üzembiztonsága, minősége és hatékonysága magától értetődő elvárás az ügyfél részéről, ahogyan a minőségi anyagokból felépített, tartós és tetszetős épületrendszerek kínálata is. Ami igazán számít az az üzemeltetés köré épülő üzleti modell és szolgáltatási szint. A DiBO a korábban említett területhez hasonlóan ez utóbbi esetében is piacmeghatározó kíván lenni az autómosó rendszergyártók között.

Szóljon hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .